
Az Atilla Király Pályázat alkotásaiból 2008. február 16-án 10: 00-kor kiállítás nyílik az Abai Művelődési Központban. Ekkor kerül sor az ünnepélyes díjátadásra is.
Kérjük a pályázókat, hogy aki nem tud személyesen eljönni a rendezvényre, előre jelezze nekünk! Ez esetben postán keresztül „adjuk át" jutalmát.
Tekintse meg képeinket a Galériában! >>>
Beszámoló az “ATILLA A HUNOK KIRÁLYA”
irodalmi és képzőművészeti pályázatról
2007. okt. 31-én lezárult az Atilla pályázat beküldésének határideje. Örömmel vettük
tudomásul, hogy igen színvonalas alkotások érkeztek be hozzánk.
- A pályaművek között műfaji megkötöttség nélkül kaptunk: verset, prózát, szinművet, rajzokat és
festményeket.
- Kaptunk olyan alkotásokat amelyeket a gyerekek önállóan készítettek el és kaptunk olyanokat is
ahol a tanári felkészítés is döntően belejátszott a végeredménybe.
- Végül a beérkezett pályaművek alkotói széles skálán, - figyelembe kellett vegyük azt a tényt is,
hogy - 7-14 év közötti korosztályban mozogtak.
Ezek alapján igyekeztünk döntésünket úgy alakítani, hogy a műfajok-, a felkészülés módja- és a
korkülönbség ne jelentsen sem előnyt, sem hátrányt az egyes pályázókat tekintve.
A zsűri értékelésének szempontjai a következők voltak:
Kerestük azokat a műveket, akik Atilla királyt
- nem csak harcosként és kiválló hadvezérként,
- nem csak erkölcsi mintaként,
- nem csak történelmi alakként,
hanem olyan királyként ábrázolták, akinek jelentősége túlmutat az egyén sorsán, boldogulásán,
akinek vállalása és teljesítménye túlmutat egy földi halandó képességein. Kerestük azt a munkát,
amelyben megnyilvánul az a szakralitás amely Atilla személyéhez mint mítikus hőshöz köthető és
ez megfelelő megfogalmazásban érvényre is jut a művön belül. Ahol megfogalmazódik a
“Mindenséggel mérd magad” gondolata - Atilla személyéhez kötődően, de nem a Mindenség
leigázójaként, hanem (akár áldozatot hozva) a Mindenség valódi részeseként mutatja be a nagy
Uralkodót ezzel kifejezve azt, hogy hogyan hat máig is, hogy miért hat máig is és, hogy mi okból
máig is eleven fogalom az Atillaság.
A zsűri döntése a következő:
- Megosztott 1. díj: képzőművészeti kategória: KONKOLY ENÉH KINGA II. osztályos tanuló, Veresegyház jutalma egy hun szkíta-íj és egy ingyenes 5 napos utazás a Madarasi Hargitára
- Megosztott 1. díj: irodalmi kategória: TUSKA BORBÁLA 13 éves ált. isk. tanuló, Budapest jutalma egy hun szkíta-íj és egy ingyenes 5 napos utazás a Madarasi Hargitára
- 2. díj: képzőművészeti kategória: TÚRI PÉTER TÖHÖTÖM V. osztályos tanuló, Budaörs jutalma egy hun-szkíta ij és tegez
- 3. díj: képzőművészeti kategória: KARÁCSON ZSÓFIA 7 éves ált. isk. tanuló “Igazgyöngy”
Alapfokú művészetoktatási Intézmény, Berettyóújfalu - felkészítő tanár: Gólyáné Vad
Anikó. Zsófia jutalma egy hun-szkíta ij.
Különdíjak:
Szépen megfogalmazott, tanulságos elbeszéléséért könyvjutalomban részesül:
BÖNDI TAMÁS a Bolyai Farkas Elméleti Líceum V. osztályos tanulója Marosvásárhely (Targu-Mures)
Komoly tartalmi mondanivalóval rendelkező, igényesen kivitelezett rajzáért tárgyjutalomban
részesül:
KELEMEN LAURA, V. osztályos tanuló, Nagyberki
Igényesen kivitelezett, szép rajzáért tárgyjutalomban részesül:
SZENTMIKLÓSI ÁGNES 11 éves
tanuló “Igazgyöngy” Alapfokú művészetoktatási Intézmény, Berettyóújfalu - felkészítő tanár:
L. Ritók Nóra
Bátran megfogalmazott, eredeti technikai kivitelezéssel elkészített festményéért tárgyjutalomban
részesül:
GURBAI SÁNDOR 10 éves tanuló “Igazgyöngy” Alapfokú művészetoktatási
Intézmény, Berettyóújfalu - felkészítő tanár: Kovács Lajos
A pályázaton résztvett összes tanulónak GRATULÁLUNK! Köszönjük az igényesen
átgondolt és kivitelezett pályaműveket, a zsűri tagjainak nehéz dolga volt és egymás előtt is
magasra raktátok a mércét. Kivétel nélkül minden alkotásra büszkék vagyunk, és úgy gondoljuk
sokat meríthetünk azokból a művekből is, amelyek jelenleg nem kerültek díjazásra ezért ezeket is
feltesszük honlapunkra, illetve láthatjátok őket az Abai Művelődési
Központban februárban megrendezésre kerülő kiállításon is. A felkészítő tanároknak is gratulálunk
munkájukhoz és diákjaikhoz! További jó munkát, szép rajzokat kívánunk:
a pályázat kiírói
A bírálati bizottság résztvevői:
- Fehér Csaba ötvös művész
- F. Korcz Judit a Sárvíz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Igazgatóhelyettese
- Túriné Makoldi Gizella az Abai Gimnázium és Kollégium képviseletében

I. HELYEZETT:
KONKOLY ENÉH KINGA
II. osztályos tanuló,
Veresegyház
|
I. HELYEZETT:
irodalmi díj
TUSKA BORBÁLA
13 éves tanuló,
Budapest
|
II. HELYEZETT:
TÚRI PÉTER TÖHÖTÖM
V. osztályos tanuló
Budaörs
|
III. HELYEZETT:
KARÁCSON ZSÓFIA
7 éves ált. isk. tanuló
“Igazgyöngy” Alapfokú művészetoktatási Intézmény,
Berettyóújfalu
felkészítő tanár:
Gólyáné Vad Anikó
|

BÖNDI TAMÁS
a Bolyai Farkas Elméleti Líceum V. osztályos tanulója Marosvásárhely
(Targu-
Mures)
|
KELEMEN LAURA
V. osztályos tanuló, Nagyberki
|
SZENTMIKLÓSI ÁGNES
11 éves tanuló
“Igazgyöngy” Alapfokú művészetoktatási Intézmény,
Berettyóújfalu
felkészítő tanár:
L. Ritók Nóra
|
GURBAI SÁNDOR
10 éves tanuló
“Igazgyöngy” Alapfokú művészetoktatási Intézmény,
Berettyóújfalu
felkészítő tanár:
Kovács Lajos
|

|
|
VINCELLÉR STEFÁNIA
7. osztály
Szt. István Általános Iskola, Sárszentágota |
|
|
MARTINCSÁK KATA
9 éves
Budapest, Stromfeld Aurél Ált. Isk.
felkészítő tanár:
Vida Béláné |
|
|
TÓTI BÁNK
Veresegyház |
|
|
GÖNCZI LŐRINC
VII. osztály, Keszthely |
|
|
GÖNCZI JAKAB
V. osztály, Keszthely |
|
|
GÖNCZI GÁSPÁR BESE
III. osztály, Keszthely |
|
|
MAKLÁRY ÁBRAHÁM
IV. osztály 9 éves, Sárospatak |
|
|
MAKLÁRY ÁBRAHÁM
IV. osztály 9 éves, Sárospatak |
|
|
MAKLÁRY JÁNOS
V. osztály 10 éves, Sárospatak |
|
|
KONKOLY ENÉH KINGA
II. osztály, Veresegyház |
|
|
RÉFI NIKOLETT
7 éves
“Igazgyöngy” Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény
Berettyóújfalu
Felkészítő tanár:
Gólyáné Vad Anikó |
|
|
SZENTMIKLÓSI ÁGNES
11 éves
“Igazgyöngy” Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény
Berettyóújfalu
Felkészítő tanár:
Gólyáné Vad Anikó |
|
|
IMRE BEÁTA
9 éves
“Igazgyöngy” Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény
Berettyóújfalu
Felkészítő tanár:
L. Ritók Nóra |
|
|
TÓTH REGINA
11éves
“Igazgyöngy” Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény
Berettyóújfalu
Felkészítő tanár:
Gólyáné Vad Anikó |
|
|
CSERHÁTI PETRA RAMÓNA
11 éves
“Igazgyöngy” Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény
Berettyóújfalu
Felkészítő tanár:
L. Ritók Nóra |
|
|
NAGY VIVIEN
9 éves
“Igazgyöngy” Alapfokú
Művészetoktatási Intézmény
Berettyóújfalu
Felkészítő tanár:
L. Ritók Nóra |
|
|
BOKOR VIKTÓRIA
14 éves
“Igazgyöngy”
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Berettyóújfalu
Felkészítő tanár:
Ujhelyi Sándor |
|
|
KISS ENIKŐ
8 éves
“Igazgyöngy”
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Berettyóújfalu
Felkészítő tanár:
Ujhelyi Sándor |
|
|
Érkezett hozzánk egy színmű is az abai
ABA SÁMUEL ÁLTALÁNOS ISKOLA
SZÍNJÁTSZÓ SZAKKÖRÖS TANULÓITÓL |
|
| |
MINDEN KEDVES PÁLYÁZÓNAK KÖSZÖNJÜK A
LELKES RÉSZVÉTELT ÉS A SZÍNVONALAS
MUNKÁKAT, GYÖNYÖRŰ RAJZOKAT! |
|